2011. augusztus 19., péntek

Szervezés: Öröm, ijedtség, rohangálás

A szervezés mesével már egy ideje elmaradtam, mert közben nagyon mozgásban voltunk. De most két állás pályázat küldése között lazításképpen:

Ott hagytam abba, hogy megkaptuk a szerelmetes, szép üzenetet, hogy kiválasztottak minket, három nappal a pályázatunk lejárta előtt. Másnap kis fejfájással ébredtünk, de a józanodás hamar bekövetkezett. Kaptunk egy mail-t, hogy nem felelünk meg a kritériumoknak, mert azok Gabi esetében Bsc. diplomára vonatkoznak, neki meg Msc. van. ... hmmm. Ez egy kicsit úgy hangozott, mintha valakit nem vennének fel taxi sorfőrnek, mert autóbuszt is tud vezetni. Hajnalka elkezdett a témában levelezni és néhány kör után kiderült, hogy egész pontosan azt sérelmezik, hogy Gabinak nincsen Bsc diplomája.

A történet ott lett egy kicsit hungarikum, hogy Gabi még a bolognai rendszer előtt szerzett egyetemi végzettséget. Az egységes diplomáját, az állam törvényileg Msc-nek megfelelőnek nyílvánította. Csakhogy ahhoz, hogy ma valaki Msc diplomát szerezzen, elengedhetetlen, hogy Bsc diplomája legyen előzőleg, legalábbis a képzések többségében, így a Környezetevédelmi mérnök esetében is. Ezt a törvényhozók akkora evidenciának tekintették, hogy nem azt írták, hogy egységes diploma egyenlő Bsc+Msc, hanem egységes diploma egyenlő Msc. Ha lett volna értelme biztos elgondolkodunk, hogy ki a hülye, de inkább a lehetséges megoldáson törtük a felyünket. Hajnalka elküldte a szöveges magyarázatunkat az INZ-nek, de azok valami pecsétes papírt követeltek. Új törvényre várni = muhaha. Viszont a diploma kibocsájtója a Szent István Egyetem már sokkal készségesebb volt. Nem meglepő módon volt már a prakszisukban ilyen probléma, igaz nem Új-Zélandi, hanem amerikai relációban, ezért aztán minden további nélkül leírták egy papírra a szükséges egyenletet, a megfelelő számú törvényi hivatkozással, aláírással és pecséttel. Az ügy külön pikantériája, hogy mindez augusztusban történt, ezért a dékáni aláírás, komoly földrajzi expediciót jelentett!

A következő kör, a diploma tárgya lett. A sérelem tárgya, hogy Gabi nem Enviromental Scientist, hanem Enviromental Engineer. Ez szintén igaz, de ez nagyjából azt jelentené, mintha a fogorvosok között külön diploma tárgya lenne a korona felrakása. A polemizálás így aztán nagyjából azon ment, hogy mennyiben tekinthető alkalmazott tudánynak a mérnök (vicces nem?). Persze a puszta érvek itt sem sokat értek, papír kellett írva, nyomtatva. A helyzetet az mentette meg, hogy egy Új-Zélandi egyetem egyik karán megtaláltam az Enviromental Scientist, mint szakirányt, az Enviromnental Engineeren belül! Ez még nem lett volna elég, de a precíz Kiwik feltették a tanmenet a netre, ráadásul ékes betűkkel, hogy alkalmazott tudomány! Az abban foglaltak pedig kívétel nélkül benne voltak Gabi tanmentében! Teljes siker, erre nem mondhattak nemet. Utólag visszagondolva, azt hiszem messze ez volt a legkritikusabb pontja az egész folyamatnak. Az ember agyát rá kell arra állítani, hogy beillesze saját magát az új-zélandi rendszerbe és le is tudja írni.

Az egésszel kapcsolatban az volt az érzésünk, és ebben Hajnalka is megerősített, hogy az INZ az elején megpróbál lepattintani/elbátortalanítani, hogy csak az igazán elszántak és felkészültek jöjjenek. Az ügy amibe belekötöttek, nem volt teljesen logikus, bár azt kell mondanom, szigorúan véve persze igazuk volt. De amint küldtünk némi irományt, azonnal feladták. Állhatatosnak kell lenni, nincs mese.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése