2011. szeptember 1., csütörtök

Állásinterjú

Hétfőn megvolt az első kiwi állásinterjúm. Mondhatom, hogy jól sikerült, a másik oldal véleménye szerint is, ugyanis kaptam egy munkaszerződést. A cég környezet- és munkavédelmi tanácsadással foglalkozik (előbbit csináltam otthon is) és a Waikato régióban, Cambridge-ben van. Ezen kívül a tűzveszélyes gázok kezelésére is fel vagyok már jogosítva Új-Zélandon. Erről bővebben lejjebb.

Úgy kezdődött az egész, hogy nézegettem az interneten a szakmámba vágó témákkal foglalkozó cégeket és készítettem ezekről egy listát. Majd elkezdtem sorban küldözgetni nekik az önéletrajzomat (nem értem a lista végére), hogy esetleg nem keresnek-e pont olyat, mint én. Ettől a társaságtól a cégvezető még aznap írt, hogy pont keresnek valakit és beleillek a képbe. Másnap gyorsan tartott is egy telefonos interjút, majd rögtön meg is hívott személyes interjúra. Azután átküldött emailben egy meghívást is, merthogy éppen munkavédelmi témájú képzést tartanak két nappal később, ugyan jöjjek már el, hogy találkozzam a csapattal és lássam őket "akcióban".

A munkavédelmi képzés a tűzveszélyes gázokkal való bánásmódról szólt és eléggé tanulságos volt. Elsősorban engem nem is a tartalom, mint inkább a forma ragadott meg, ugyanis rendkívül interaktív és gyakorlatias oktatással találkoztam. Képzeljetek el raktárosokat, szerelőket, egyszerű munkásokat, akik olajos kézzel beülnek egy ilyen fejtágításra. Meglepetésemre együttműködő, érdeklődő, kérdező és gondolkodó nebulók töltötték meg a termet. Gondoltam is, hogy mennyire más lehet így tanítani (bár én magam sosem oktattam). Így a kurzust végighallgatva és a tesztet kitöltve feljogosított tűzveszélyes gáz kezelő lettem. Még bizonyítványt is kaptam. Juhéjj!
Ezen kívül találkoztam majdnem az egész csapattal és kicsit ismerkedtem. Az akcentusokról annyit mondanék, hogy a cég tanácsadóit mind értettem (azért küzdöttem egyik másik helyzetben), azonban a munkásokkal meggyűlt a bajom. A száj beszéd közbeni kinyitása náluk nem igazán jellemző. De ha nagyon figyel az ember akkor rákap a szavajárásukra. A kiwi akcentusról annyit, hogy a pen az pin (én meg a kódomat kerestem volna a toll helyett), a ten az tin (itt semmit sem értettem), a bed az bid (itt azon gondolkoztam, hogy melyik árajánlatról is van szó, pedig csak az ágyunk milyensége után érdeklődtek), és így tovább. De előbb utóbb rááll az ember füle erre is.

Ezután másodszor is elmentem hozzájuk, ekkor már interjúra a cégvezetővel. A beszélgetés majdnem két órás volt, ami alatt végigbeszéltük a miért jöttem Új-Zélandra kérdéstől a szakmai hátterem át, a milyen is lenne a munka és mennyire jó ez a környék témákig mindent. Kérték a diplomámat, az indexemet, a vízumomat, egész kis pakkot vittem. Az interjú összességében jól sikerült. Két nappal később már meg is kaptam az ajánlatot és a szerződés tervezetet. Szeptember 19-én fogok kezdeni. Így most már csak azon izgulok, hogy helyt tudjak majd állni az új helyen, és találjunk addig egy házat, ahol lakhatunk.

Most pedig jöjjön pár kép a 16ezres Cambridge-ről.








6 megjegyzés:

  1. Sziasztok,
    Gratulálok, nagyon ügyes vagy!

    üdv
    Betti

    VálaszTörlés
  2. Valamelyik bejegyzésetekben írtatok arról hogy az Omega segített a kivi formátumú önéletrajz tökéletesítésében. Az Omega az a hely, ami segít a bevándorlóknak mindenféle ügyekben?
    Mifélékben?
    Mennyiben volt más az önéletrajz az álláskereső portál szerint és szerintük?
    Előre is köszi,
    Betti
    (mi tavasszal készülünk, még nem tudjuk, hogy a párom előre megy-e, ez valószínűbb)

    VálaszTörlés
  3. szia,
    Melyik tavasszal, az ittenivel vagy az ottanival? :)
    Az oneletrajzzal kapcsolatban: elegge mas a kiwi formatum, mint az europaban megszokott. De en peldaul az europai formatumu CVmel kaptam munkat, de azert erdemes kiwisiteni.
    Egyebkent errol hamarosan fogunk irni egy posztot.
    Az Omega is ebben a posztban fog majd szerepelni reszletesen, de roviden ez egy bevandorlokat segito szervezet, ami mentori programot szervez, illetve workshopokat es egyeb segitsegeket kozvetit, teljesen ingyenesen. A mentori program azt jelenti, hogy az ember kap egy mentort maga melle, aki szakmabeli, es segit kapcsolatokat szerezni, palyazni, oneletrajzot csinositani, es helyspecifikus szakmai kerdesekben is.

    VálaszTörlés
  4. Köszi a választ!
    Lehet hogy az itteni tavaszból az ottani őszbe, szerencséésebb lenne fordítva, de munkakeresés ügyben meg így jobb.
    Nekünk van 3 gyermekünk is, ezért kicsit nehézkes az indulás.

    VálaszTörlés
  5. hát igen, az itteni nyár ami annyira nem szerencsés, főleg, hogy karácsony is van, mindenki szabadságon, uborkaszezon lehet. de az ősz és a tavasz szerintem jó választás.
    ti milyen vízummal fogtok jönni?

    VálaszTörlés