Munkakeresés 1

Alighanem ez az egész folyamat legnehezebb része. Eddig a történet csak arról szólt, hogy idáig eljussunk, innen jön a legbonyolultabb rész.

Amikor a blogokat, forumokat olvastuk sok és sokféle kijelentéssel találkozni. Vannak, akiknek hónapok kellenek és vannak, akiknek néhány hét is elég volt. Olyat is olvasni, hogy nem működik, hogy alacsonyabb presztízsű munkát vállal az ember, majd aztán lépeget fölfelé és ennek az ellenkezője is. A mi tapasztalatunk az, hogy rengeteg múlik a felkészültségen, de a szerencsén legalább ugyanennyi. Kettőnk közül Gabinak van már munkája, de én sem késtem még le semmiről a közel egy hónapnyi itt tartózkodással. Amit még fontos leszögezni, hogy az egyes iparágak, területek között hatalmas különbségek vannak. Új-Zéland nem egy nagy ország, ilyenformán a munkaerőpiac kereslet oldalán az oktatás időigényes volta miatt nagyon lassúak a folyamatok, többek között ezért is ilyen a bevándorlási politika. Úgy tűnik, hogy egyszerre van hatalmas munkaerő igény és túlkínálat is.

A Magyarországról történő munkakeresés, még a vízum birtokában sem hozott eredmény számunkra. Ettől függetlenül van mit csinálni még Magyarországról is. Mindketten összeállítottunk egy listát azokról a cégekről és szervezetekről, melyek potenciálisan szóba jöhetnek, mint munkaadók. Ehhez tulajdonképpen csak a google-re és néhány itteni álláskereső portálra van szükség. Seek.co.nz, trademe.co.nz vagy NZ Herald rovatát tudnám példának említeni. Miután megérkeztünk elkezdtük emailen kiküldeni nekik a CV-nket egy cover letter-el. Gabinak egy ilyen alkalommal sikerült ajánlatot kapnia. Az email-es küldözgetés azonban nem mindig eléggé hatékony. Gyakran kaptam úgy választ, hogy láttam, hogy a levelem a junkmailben landolt és csak a szerencsének köszönhettem, hogy azt is nézték. Én yahoo mail-t használok, gmail valamivel jobbnak tűnt. Ezen két féleképpen lehet segíteni: 1. telefonon, 2. személyesen. Mindkét esetben az a cél, hogy a titkárnőt kikerüljük, mivel ebben az esetben szinte hallani az iratmegsemmisítő kattogását a CV-mel. Tegnap voltam először egy ilyen személyes túrán, amikor is felkerestem 5-6 céget. Egyfelől az ember úgy érzi magát, mint egy porszívó ügynök, hiszen tulajdonképpen önmagával házal. Másfelől, ha sikerült managerrel beszélni, akkor az volt a tapasztalatom, hogy rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak mindenhol. Itt nem veszik tolakodásnak, ha valaki bekopog egy irodába az utcáról, hovatovább az egyik helyen még meg is köszönték, hogy személyesen felkerestem a cégüket. Matematikai értelemben látszólag nincsen sok esély, kvázi véletlenül belebotlani egy állásba. DE, sose lehet tudni, Új-Zélandon az állások 80%-a soha, semmilyen nyilvános felületen nem jelenik meg, a cégek 97%-a 20 főnél kevesebbet foglalkoztat (egy-egy ilyen méretű szervezetnél lehet hatékonyabb a személyes megkeresés) (forrás: Chambers of Commerce, Auckland). Így a hatékonyság aligha jobb, mint egy porszívóval, de aki nem csinál semmit, annak esélye sincsen, és sosem lehet tudni, mikor jöhet még jól egy ilyen pofavizit.

CV: Kiwi-síteni, vagy nem? Gabi az európai stílusú CV-jével kapott állást, amit az egyik bevándorlókat segítő szervezetnél ízekre szedtek. Sose tudjuk meg, hogy az európai CV miatt, vagy annak ellenére, esetleg teljesen mindegy. A bevándorlókat segítő szervezetektől kaptunk egészen érdekes tanácsokat is, de ez majd a legközelebbi poszt tárgya lesz!