Valahogy úgy alakult, hogy a szervezés rovat befejező részét egy időben írhatom egy másik korszakos eseménnyel. Gabinak ma elküldték a szerződését és ezt már én is - aki iszonyatosan babonás az elkiabálást illetően - le merem írni! :) A papír ami ezt lehetővé tette:
Ott hagytam abba, hogy mindent a postára adtunk, megcsináltuk az orvosit és vártunk. A dolgok úgy álltak akkor, hogy a labor eredmények miatt, lesz a papírjainknak egy köre egy kinti orvossal is, de ez elmaradt, nem is reklamáltunk. Ehelyett a postára adás után bő egy hónappal kaptunk egy mailt, miszerint válasszunk a felsorolt időpontok közül egy telefonos interjú végett. Aki ilyen mailt kap, már titokban elkezdhet örülni. Az interjú nem tét nélküli, de azt sejteti, hogy a dolgok jó irányba haladnak. Ha az ember nem csinál nagy ostobaságot, akkor vagy Residence Visát kap, vagy esetleg egy Work to Residence Visát. Ez utóbbi nagyjából annyival hátrányosabb, hogy egy meghatározott időn belül munkát kell találni (azt hiszem 3 hónap alatt), hogy megkapja a Residence Visát. Fontos és könnyű megszokni, hogy ha már egyszer egy vitás kérdés lezárult, akkor azt önhatalmúlag nem fogják újra megnyitni. Így mire az interjú követekezik addigra jobbára arra kiváncsiak, hogyan tervezünk élni Új-Zélandon, mit és hogyan szeretnénk intézni a hétköznapi dolgokkal kapcsolatban és mennyire vagyunk felkészültek a kinti életre.
Ez persze nem jelentette azt, hogy ne csináljunk az interjúra egy excel fájlt, a felkészüléshez. Hajnalka segített, egy hosszú kérdéslistával, mi pedig igyekeztünk mindenre potenciális válaszokkal felkészülni. Az interjú maga úgy működik, hogy az ember megad egy telefonszámot, amin az előre leegyeztetett időben felhívnak az INZ londoni fiókjából. Az interjún csak a fő kérelmezőnek kell nyilatkoznia, partnernek, férjnek, feleségnek, kutyának, nem.
Eljött az a nap, Gabi pedig elhelyezkedett a készülék mellett. A kérdező rendkívül kedves volt és nagyon szépen beszélt angolul, nem kell aggódni, hogy nem érti az ember. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de többet készültünk az interjúra, mint kellett volna, de ez még mindig jobb mintha fordítva lett volna. A kérdésekre nagyjából azt válaszoltuk amit eddig is gondoltunk, illetve amire Hajnalkával felkészültünk. Normál esetben az interjú végén nem közlik, hogy mi a végeredmény, mi is csak egy megnyugtatást kaptunk, hogy minden rendben.
Becsületükre legyen mondva, a végén nem kellett sokat várni. Kezünkben az útlevél, benne a kék színű matricával. Lehet is menni! Residence Visa. 2011 Febrárjában kaptuk kézhez, ami azt jelenti, hogy az EOI beadásától számítva pont egy év. Azt hiszem ez teljesen rendben, az INZ rengeteget költsaját magára a bevándorlás szervezésére, így aztán nem szeretnék ők se ha felsülnénk. A folyamatban voltak krízispontok, de sikerült úrrá lenni a problémákon. Nagyon sok segítséget, támogatást kaptunk Hajnalkától, családtagoktól és barátoktól, nekik hálával tartozunk azért, hogy most itt lehetünk.
Ott hagytam abba, hogy mindent a postára adtunk, megcsináltuk az orvosit és vártunk. A dolgok úgy álltak akkor, hogy a labor eredmények miatt, lesz a papírjainknak egy köre egy kinti orvossal is, de ez elmaradt, nem is reklamáltunk. Ehelyett a postára adás után bő egy hónappal kaptunk egy mailt, miszerint válasszunk a felsorolt időpontok közül egy telefonos interjú végett. Aki ilyen mailt kap, már titokban elkezdhet örülni. Az interjú nem tét nélküli, de azt sejteti, hogy a dolgok jó irányba haladnak. Ha az ember nem csinál nagy ostobaságot, akkor vagy Residence Visát kap, vagy esetleg egy Work to Residence Visát. Ez utóbbi nagyjából annyival hátrányosabb, hogy egy meghatározott időn belül munkát kell találni (azt hiszem 3 hónap alatt), hogy megkapja a Residence Visát. Fontos és könnyű megszokni, hogy ha már egyszer egy vitás kérdés lezárult, akkor azt önhatalmúlag nem fogják újra megnyitni. Így mire az interjú követekezik addigra jobbára arra kiváncsiak, hogyan tervezünk élni Új-Zélandon, mit és hogyan szeretnénk intézni a hétköznapi dolgokkal kapcsolatban és mennyire vagyunk felkészültek a kinti életre.
Ez persze nem jelentette azt, hogy ne csináljunk az interjúra egy excel fájlt, a felkészüléshez. Hajnalka segített, egy hosszú kérdéslistával, mi pedig igyekeztünk mindenre potenciális válaszokkal felkészülni. Az interjú maga úgy működik, hogy az ember megad egy telefonszámot, amin az előre leegyeztetett időben felhívnak az INZ londoni fiókjából. Az interjún csak a fő kérelmezőnek kell nyilatkoznia, partnernek, férjnek, feleségnek, kutyának, nem.
Eljött az a nap, Gabi pedig elhelyezkedett a készülék mellett. A kérdező rendkívül kedves volt és nagyon szépen beszélt angolul, nem kell aggódni, hogy nem érti az ember. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de többet készültünk az interjúra, mint kellett volna, de ez még mindig jobb mintha fordítva lett volna. A kérdésekre nagyjából azt válaszoltuk amit eddig is gondoltunk, illetve amire Hajnalkával felkészültünk. Normál esetben az interjú végén nem közlik, hogy mi a végeredmény, mi is csak egy megnyugtatást kaptunk, hogy minden rendben.
Becsületükre legyen mondva, a végén nem kellett sokat várni. Kezünkben az útlevél, benne a kék színű matricával. Lehet is menni! Residence Visa. 2011 Febrárjában kaptuk kézhez, ami azt jelenti, hogy az EOI beadásától számítva pont egy év. Azt hiszem ez teljesen rendben, az INZ rengeteget költ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése