2011. november 1., kedd

Munkakeresés 4.

Szeretném azt hinni, hogy a posztok elmaradása az utóbbi időben a lázas munkakeresésre fordított idő eredménye és bizonyos értelemben ez nem is áll messze a valóságtól.

Az elmúlt hét egészen sűrűre sikeredett. A hét elején voltam újra autógumit pakolni, azután szerdán végre elmehettem az OMEGA Mentori Program előkészítő tanfolyamára. Sejtettem, hogy az én szakmámmal nem lesz egyszerű mentort találni és végül közel két hónapot kellett várnom. Az előkészítő előadás nagyjából arról szólt, hogy mit lehet a programtól elvárni és némi segédlet arra nézve, hogyan praktikus felépíteni a programot. Normál esetben az egész 16 hétig tart, a mentorral való kapcsolattartás sűrűsége és módja kettőnkre van bízva, de a heti egyszeri személyes találkozás erősen ajánlott. A tájékoztató végén megkaptam a mentorom elérhetőségét. A mentorom egy humánerőforrás közvetítő cég tulajdonosa, aki elsősorban ritka és speciális területekkel foglalkozik, tegnapra sikerült találkozót megbeszélnünk. Az én területem annyira ritka, hogy még neki sem volt vele közvetlen tapasztalata, de emiatt egyikünk sem esett kétségbe. Az első találkozó leginkább a kölcsönös bemutatkozásról szólt és átnéztük a stratégiámat és a CV-met. Habár megállapításra került, hogy kiváló a hozzáállásom, azért mindkettőn apróbb módosításokat javasolt. A kiwi-CV kérdésről már írtam, most kaptam hozzá némi elvi támogatást is: az állások többségére rengeteg ember jelentkezik még itt is, ahol csak 4 és fél millióan laknak. Mentoromnak van olyan munkanapja amikor 4-500 CV-t kell átnéznie. Ezért aztán az a javaslata, hogy amennyire csak lehet ki kell emelni fontos pontokat. A CV-m, lassan már csak egy vázlatra hasonlít, de az érvelésben van igazság. A vállalatok direkt, fizikai megkeresését sem tartja a legjobb módszernek, szerinte tolakodásnak tűnhet egyes esetekben. Inkább a telefont javasolja, az email nem annyira működik. Ezzel kapcsolatban, lassan már csak matematikai esélyeket bírok felállítani. Természetesen van igazság a mondottakban, mindazonáltal mindenre van példa és ellenpélda, és nem tudok róla, hogy bárki készített volna a kérdésben reprezentatív statisztikát. Kaptam még néhány elérhetőséget vállaltokhoz. Megbeszéltük, hogy a szakszolgálati engedélyem konvertálhatóságának hiánya miatt mindenképpen szélesíteni kell a keresési lehetőségeket.

A potenciális munkaadók számának szélesítése végett, múlt hét csütörtökön elmentem egy targoncakezelő tanfolyamra. Túl azon, hogy egy raktárban még a managerek is gyalogolnak, míg a targoncás nem, több okból is hasznosnak látszik: Az egészen kis légitársaságoknál az üzemeltetésen dolgozók mindent csinálnak a rakodástól a repülési terv beadásáig. Ez volt az a tanfolyam, ami kiwi képesítést ad, de nem tart hónapokig és így nem kell olyan összeget kifizetni, amit most nem szeretnénk. Szóval csütörtök reggel szépen elmentem a tanfolyamra. Délelőtt az elméleti rész volt, délután a gyakorlat. Az elmélet leginkább egy oktatófilm megnézéséből és a felvetett kérdések megbeszéléséből állt, sokkal interaktívabb volt a Magyarországon megszokotthoz képest. Mindenesetre a vizsga után megkaptam a vizsgáztatótól, hogy nincsen hozzászokva, hogy kerek mondatokban válaszoljanak a kérdésekre. A tanfolyamon kaptunk ebédet, ami rendkívül kulturált gesztus volt a szervezőktől. Majd délután elmentünk targoncázni. A tízfős csoportból hárman voltunk, akik csak kívülről láttak ilyen szerkezetet, ezért aztán mi maradtunk a végére, a vizuális tanulás lehetősége miatt. A vizsga jó móka volt, egy szlalom-pályán kellett végigmenni egy raktárban, a végén rendezgetni kellett egy kicsit a palettákat, majd egy teherrel hátramenetben vissza kellett menni a pályán a kiinduló pontra, majd megint vissza a lerakóhelyre és üresen vissza hátramenetben. Csak egy bolyához értem hozzá, így kiérdemeltem a "brilliant" minősítést és a hitetlenkedést, hogy én ilyet biztosan vezettem már korábban. Még visszamentünk letenni az "F" endorsment vizsgát, ami egy kategória a jogosítványba, aminek révén közúton is lehet targoncázni. Mikor végeztem két üzenet is volt a hangpostámon: egy a MOTAT-tól, hogy a jövő héten most már tényleg összehozzák a találkozót a managerrel és egy a DHL-től, hogy hívjam vissza őket egy állással kapcsolatban.

Péntekre a Hamiltoni repülőtéren működő CTC, pilótaiskola maradt. Egyszer már voltam náluk és egész jót beszélgettem a vezető oktatóval. Habár állásuk nem volt, de azért meghívtak, hogy nézzek körül alaposabban, ha egy kicsit kisebb lesz a forgalom. Sikerült is megbeszélni egy időpontot, amin meg is jelentem, azonban a recepción közölték, hogy a kérdéses személy a héten kilépett a cégtől. Azért hamar felocsúdtak és kaptam egy kisérőt, aki nagyon udvariasan körbevezetett, de úgy tűník ebből a kapcsolatból most nem lesz semmi, legalábbis egyelőre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése