Zöld Új-Zéland

Most, hogy már egy hónapja dolgozom a kiwi környezetvédelemben ideje, hogy jó emberi szokás szerint általánosítsak és messzemenő következtetéseket vonjak le. Így később lehet, hogy az egészet vagy egy részét visszavonom majd.

Általánosságban elmondható, hogy Új-Zéland inkább lakói számának köszönhetően, semmint azok tevékenysége miatt mondhatja zöld országnak magát. A "zöldség" inkább a marketing része, mint valóság, bár a nyílt terek és a kis népsűrűség támogatja a zöld benyomást.

Waikato régió tehenészeteiről és tejiparáról ismert, ez az iparág pedig itt erős érdekérvényesítő képességgel bír, ennek minden árnyoldalával együtt. Így a régiós környezetvédelmi hatóságon is uralkodván, elég magas határértékeket és elnéző bánásmódot tudnak maguknak kicsikarni. Ezt pedig a hatóság nem csak rájuk, de másokra is alkalmazza. Auckland régiója ebből a szempontból jobb, ott szigorúbb a hatóság is. Tehát a kibocsátási határértékek általában magasak, a terület pedig sokszor nincs megfelelően szabályozva. A cégek így túl sok mindent engednek meg maguknak és nincs igazi erő sem, ami ezt megakadályozná.

Új-Zéland nagyvárosainak levegőminősége a legfrissebb WHO (egészségügyi világszervezet) tanulmány szerint eléggé rossz, Auckland levegője Tokió levegőjével vetekszik, ami a porterhelést illeti (PM10 - 10 mikronnál kisebb szemcséjű por). De nem jobb a helyzet Hamiltonban, Christchurchben, vagy Dunedinben sem. A rosszabb levegőminőséget elsősorban a lakossági fűtési szokások, az elképesztő méreteket öltő autóhasználat és az ipari termelő üzemek slendrián hozzáállása okozza.
Az ország energiaigényét elsősorban vízerőművek és szénerőművek adják, különösen az utóbbi környezetvédelmi szempontból nem tekinthető ideálisnak. Az energiaigény kielégítésére vannak új törekvések, hamarosan geotermikus erőművek fognak épülni, ezek pedig az energiaszükséglet elég nagy hányadát adják majd.
A szigetelés alulfejlettsége vagy hiánya pedig nagymértékű energiapazarlást indukál. Új házak esetén már kötelező szigetelni, további kormányprogramok pedig támogatják a házak utólagos szigetelését és a dupla üvegezést, így ezen a téren is megindult valami.
Az önkormányzatok és a kormány hatalmas összegeket költ útépítésre és karbantartásra, de a közösségi közlekedés eközben alig élvez támogatást. Ez tovább löki az embereket az autóhasználat felé, ami meg is látszik a levegőminőségen. A vidék levegőminősége ellenben jó, hiszen itt nem koncentráltan él a lakosság, jobban eloszlik a terhelés is.

A vízgazdálkodásban a kibocsátási határértékek magasak, a csapadékvizet nem mindenhol választják el megfelelően a szennyvíztől, így a kettő együtt távozik a környezetbe, ami szennyezett vízfolyásokat, talajvizet eredményez. Különösen igaz ez a farmokkal átszőtt mezőgazdasági és bányászati területekre. Elszennyezett területek akadnak itt is, azonban ezek feltárására és kármentesítésére egyelőre vajmi kevés figyelmet és pénzt áldoznak, így ezek kitakarítása a jövő zenéje lesz.
A dolognak most van egy szomorú aktualitása, ugyanis az északi sziget keleti partjainál zátonyra futott egy teherszállító hajó, amiből ömlik az olaj a tengerbe, a kormány pedig eléggé határozatlanul kezdte el a vészhelyzet kezelését. Először azt hitték, hogy semmiség az egész és mire rájöttek, hogy mennyire komoly a helyzet, addigra az eset az ország történetének legnagyobb tengeri környezeti katasztrófájává nőtte ki magát. Most igyekeznek menteni a menthetőt és folyamatosan szivattyúzzák az olajat a hajó üzemanyagtartályaiból. Sajnos a tétlenkedés nem kedvezett a kárelhárításnak, mert közben az időjárás elromlott, ami nehezítette a kezdeti munkálatokat.

A legtöbb helyen szelektíven gyűjtik a hulladékot, a háztartásokban is, és ezek nagy része újrahasznosításra megy (főleg export útján, Kínába), kisebb része azonban ennek ellenére visszakerül a lerakókra. Hulladékégetés itt nem igazán van, ez a koncepció nem élvez túl nagy támogatást, Új-Zéland jobban szereti a hulladékkérdését határain kívül megoldani.

A természetes, védett élőhelyek karbantartása rendezett és jól menedzselt, azonban a gazdasági erdők tarvágási gyakorlata eléggé visszataszítónak tetszik. Ahogy az ember utazik keresztül kasul az északi szigeten, mindenhol tarra vágott domboldalakkal találkozik, ami eléggé lehangoló látvány. Ezeket az erdőket ugyan erre a célra ültetik, haszonnövényként kell őket felfogni, de akkor is nehéz szívvel tekintünk az egyik napról a másikra eltűnő erdőkre. Egyébként itt a sok csapadéknak köszönhetően harmadannyi idő alatt nőnek meg a fák a kitermelési magasságra, mint Európában.
A kivágási folyamatot alighanem erősíti egy új törvény, amely a jövő évtől adófizetésre kötelez mindenkit aki fát vág ki, így aztán idén alighanem rabló erdőgazdálkodás lesz, jövő évtől meg ki tudja milyen. Összességében Új-Zéland nagy részét erdő borítja, de az őshonos erdők inkább a déli szigetre szorultak vissza.

Az elmondható, hogy az ország törekszik, és bizonyára egyre jobb és jobb lesz a hozzáállás és a terület szabályozottsága is. A hatalmas érintetlen területek pedig sokat javítanak az ország statisztikáin. Általában elmondható, hogy egy átlagos kiwi nem akar szándékosan kárt okozni a környezetben, így ha erre felhívják a figyelmét, akkor jobban odafigyel arra amit csinál.