Te Kauwhatával az volt a célunk, hogy elérhető közelségben maradjunk Aucklandhez, ugyanakkor még Gabi is be tudjon járni dolgozni. Egy hónap után úgy tűnik, hogy a dolog nem hoz annyit, mint amennyibe kerül. Gabinak 160 kilométert kell vezetnie minden nap, így aztán este már nem nézzük meg a Keresztapa összes részét. Ezen felül egy igen komoly összeghez segítjük hozzá a olajtársaságokat minden hónapban, amit szintén nem szeretnénk folytatni, mivel a dolgok jelenlegi állása szerint minden hónapban egy kicsivel többet költünk, mint ami bejön és ez az álmoskönyv szerint nem szerencsés. Másfelől gyönyörű ez a hely, mindenképpen megérte itt lakni egy darabig.
Beköltözünk a "városba". Név szerint Hamilton, vagy Kirikiriroa maori nyelven. Valamivel több, mint kétszázezer lakossal. Ami azt illeti, ez a méret itt már nagynak számít, mármint a nem-Auckland kategóriában. Tegnap beadtuk a jelentkezésünket egy szimpatikus házra. Két hálószobás, ugyan még nem tudjuk mit kezdünk a másikkal, de itt ez az átlag méret. A város keleti részén van, ha minden jól megy, Gabi fél óra alatt fog beérni. Szóltunk a mostani landlordunknak is, amit szintén nagyon sajnálunk, mert nagyon figyelmes volt velünk szemben, egészen elképesztően jó dolgunk volt.
Ez a költözés mindenképpen cezúrát jelent az én munkakeresésemben is. Auckland környékén a szóba jöhető, repüléssel kapcsolatos munkaadók zömével sikerült kapcsolatba kerülni és úgy tűnik, hogy menetből nem sikerül bekerülni, ehhez további erőfeszítések szükségesek. Az okok többfélék, úgy tűnik, hogy mint mindenhol, a repülés zártabb közösség, nem csak a kerítések miatt, ezért aztán a kapcsolatrendszer kiépítésére nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Az én foglalkozásomhoz kell egy minimális cégméret, ami a szóba jöhető cégek számát erősen redukálja és eddigi tapasztalatok alapján itt ehhez komolyabb szakmai ismereteket várnak el, elsősorban navigációs ismeretek terén. Adódik, hogy míg ezeken a területeken előre lépek, addig praktikus lenne vállalni valami munkát check-in vagy repülőgép kiszolgálás területen, azonban ez azzal járt volna Auckland esetében, hogy én is 160 kilométert ingázok egy nap és este két zombi találkozik a bejáratnál, plussz az én bérem nagy részét el is füstöltük volna az utakon. És még ezekre a területekre sem egyszerű bejutni.
Így hát a cél mindenképpen az, hogy egy kicsit jobban legyek szakmailag papírozva és ismeretségeket szerezzek ezáltal. Szerencsére az itteni oktatás nem szűkölködik a mindenféle légiközlekedési képzésekben az egy napostól kezdve a diplomát adókig. Ráadásul az iskolák jobbára, mind valamelyik vállalathoz (leginkább az Air New Zealandhoz) kötődnek, a potenciális kapcsolatrendszer szempontjából sok lehetőséggel kecsegtetve. Mielőtt azonban az iskolapadba beülök, mindenképpen találnom kell valami állást, mert nem lenne praktikus az iskolát a tartalékokból fedezni. Mivel feloldozást nyertem a mindenképpen a légiközekedésben való munkaszerzés alól, csinálhatok bármit. Ez nyilván nem a bank igazgatótanácsát jelenti, hanem valami fizikai, vagy kvázi fizikai melót. Szerencsére itt a minimál bér némileg magasabb, mint Magyarországon, ezért aztán ha sikerül valamit összehozni Hamiltonban, akkor jó eséllyel, belátható időn belül sikerül az iskolapénzt összeszedni.
Szóval ez a terv. A tőzsdén azt mondják, hogy az elképzelhető legrosszabb, ha valaki váltogatja a stratégiáit. Több, mint valószínű, hogy lett volna még lehetőség a Te Kauwhatai lakásban, de a költségek annyira felnyomták a minimális célokat anyagiakban, hogy a stratégia erősen kérdéssé vált. Ezen felül, most már megvannak azok a források, amivel Hamiltonban stabilizálni tudjuk a helyzetünket. Kicsit le tudunk telepedni, így nem hetekre, hanem egy kicsit tovább is tudunk majd tervezni. Ami pedig a lényeg, ha én is szereztem bármit, sokkal kisebb lesz rajtunk a nyomás, ami nagy könnyebbséget jelent, utóvégre nem stresszelni jöttünk ide.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése