Kalandjaim az adóhatósággal

A következő történet egy igazi kaland volt, bevallom őszintén, hogy még nem volt hasonlóhoz szerencsém Magyarországon.

A történet ott kezdődött, hogy Isti barátunk és családja meglátogattak minket egy hétvégén, elmentünk ide-oda, jó kis hétvége volt. Az egyik esti beszélgetés alkalmával Isti felhívta figyelmünket arra, hogy mivel csonka adóévet dolgoztunk, ezért jó eséllyes jogosultak lehetünk adóvisszatérítésre.

Új-Zéland kicsit szkeptikus ország, ezért aztán nem él az olyan csodaszerekkel, mint a (majdnem) egy kulcsos adó, még a jövedelemadózásban sem. Jól megvagyunk a piacgazdaság megszokott eszköztárával is. Ilyenformán a jövedelemadónak két kulcsa van, bizonyos éves jövedelemig a kisebbik kulccsal, afölött a nagyobbal kell adózni. A munkáltatónak minden egyes fizetésnél úgy kell kalkulálni mintha teljes évet dolgoznál, hiszen neki nem kell tudnia, hogy mennyit és mennyiért dolgozott az adózó őelőtte. Viszont, mivel a kulcsok éves jövedelemre vonatkoznak, a csonka év miatt az esélyek több, mint jelentősek a visszatérítésre. Az adóból le lehet írni egy pár dolgot, például tanulással kapcsolatban, de akik házat adnak ki, azok a javítási/felújítási költségeiket is le tudják írni. Persze mindez úgy lehetséges, hogy az e módon szerzett jövedelem után adóznak.

Emellett az is jelentős különbség, hogy az alkalmazattoknak nem kell olyan tipusú adóbevallást készíteni, ahol a szerencsétlen adóalanynak kell megmondania az adóhatóságnak, hogy az államnak mennyit kellett, vagy kellett volna levonnia tőle, ha pedig késedelmesen hívtad fel a jogalkalmazó figyelmét a hibájára, akkor az adózónak kell emiatt büntetést fizetnie. Hovatovább, Új-Zélandon az alkalmazottaknak adóbevallást sem kell feltétlenül készíteniük. A rendszer nagyjából arról szól, hogy adót kell fizetni, lévén ez a törvény. Ha valaki úgy érzi, hogy a másiktól joggal pénzt remélhet, akkor jelentkezik és kér egy éves adóösszesítést. Azért érdemes számolni, mielőtt lekéri az ember az összesítést, mert ha az adózó oldalán van a hiány akkor természetesen be kell azt fizetni. Ha senki nem panaszkodik, akkor még arra is van esély, hogy a hátralék, vagy az adóvisszatértítés nem kerül a gazdájához.

Istitől kapott információk alapján hétfő reggel neki is láttam a dolognak. Az első lépés a már meglévő adószám alapján ügyfélhozzáférést kérni a hatóság internetes felületéhez. Lehet a dolgot személyesen, adóügynökön keresztül is intézni, de a mi esetünkben ez felesleges lett volna. A hatóság honlapján háromnegyed nyolckor igényeltem a Magyarországon ismert ügyfélkapuhoz hasonló hozzáférést. A hatóság reggel nyolckor kezdte aznap áldozatos munkáját. Amikor bekalapáltam az igényt a végén kaptam egy értesítést, hogy feldolgozás alatt áll és fél óra múlva fel fognak hívni az általam megadott telefonszámon. Hihetlen, de tényleg akkor hívtak, megkérdezték az adószámom, azonosítás végett, majd aktiválták a hozzáférésem, végül pedig átírányították a hívást egy automatára, ami rögzítette a hangmintámat, ami arra jó, hogy ha legközelebb hívom a hatóságot nem kell tizenhárom adatott bediktálnom, beleértve a szomszéd kutyájának veszettség elleni oltásának azonosítóját, mielőtt egyesével átkapcsolnának az adóhatóság negyvenkét alkalmazottjához, hanem a rendszer felismeri a hangomat és mire az ügyintéző elé kerülök, ő már többet tud rólam mint én magamról. 8:23, teljes jogú hozzáférő vagyok. Ha belegondolok, hogy a Magyarországi ügyfélkapuhoz két vizit sem volt elég az okmányirodában, azt kell, hogy mondjam, fényes siker.

Szemben a magyarorszag.hu-val az Új-Zélandi honlap működik is. Az örök hitetlenkedő bennem háromszor elolvastatott mindent és háromszor kikalkuláltatta, hogy mennyi adót kellett fizetnem. Fél 12-re megnyomtam az entert a kérelemhez, hogy a hatóság csinálja meg az összesítésemet, ami a tulajdonképpeni adóbevallás. Megkaptam az igazolást a kérelemhez és naivan azt hittem, hogy hírt nem látok erről vagy egy hétig. Hát nem, délután fél4-kor kaptam egy értesítést, hogy az összesítés kész, és hogy adóvisszatérítésre vagyok jogosult. Hmm, 7 óra és 45 perc alatt szereztem ügyfélkaput, lekértem a hatóságnál a bevallásomat és megkaptam az eredményt, lassan kezdett derengeni, hogy a szolgáltató állam talán nem az abszurd humor része. Az értesítésben azt az információt kaptam, hogy az összeg négy nap múlva lesz a számlánkon. Már csak a fékezhetetlen kultúrális érdeklődésem miatt is úgy vártam a pénteket, mint a karáncsonyt. És láss csodát, a pénz megérkezett hiánytanul. Egy héttel azelőtt még azt sem tudtam, hogy jogosultak vagyunk visszatérítésre. Az egész folyamathoz pedig még a lábamat sem kellett kitenni a lakásból.

Azért meg kell jegyeznem, hogy a rendszer igényel némi normakövetést. Egy olyan országban, ahol az adócsalás a közösség részéről az elismerő vállveregetést válltja ki a népi folklór részeként, ez aligha működne. Nem lepődnék meg, ha Új-Zélandon a hatóság egyszerűen végzett egy számítást arra, hogy mennyien felejthetik bent a visszatérítésüket és mennyi adózónak lehet hátraléka és a forrásokat a felügyelet szintén eszerint költi el.