2012. augusztus 21., kedd

Évfordulós kérdések-válaszok I.

Augusztus 14-én volt Új-Zélandra érkezésünk első évfordulója. Könyvet nem írnánk, de azért ez az egy év bővelkedett izgalmakban és tapasztalatokban. Ez alkalomból megkértük az olvasóközönséget, titeket, hogy küldjetek nekünk néhány kérdést, hogy ne csak azt írjuk le, amit mi találunk érdekesnek. Nagyon sok kérdést kaptunk ezért több részletben fogunk válaszolni. Az olyan kérdéseknél, ahol erősebbek a személyes preferenciák mind a ketten külön válaszolunk. Eddig szerzett szerény tapasztaltunkból igyekszünk felelni minden kérdésre, a válaszok is a mi véleményünket tükrözik semmint általános érvényű igazságokat:

1. A szülők/család túl van-e rajta?
Nem, de ez nem is elvárható.

2. Miért Új-Zéland?
A választást komoly kutatás előzte meg. Egyikünk sem a Gyűrűk urával aludt éjjelente, az érzemi és racionális okok vegyesen szerepeltek. A nyelv miatt, mindenképpen az első helyen egy angol nyelvű ország állt. Ezen belül a preferencia olyan országoknak kedvezett, ahol nem kötöttek meg annyira a viszonyok, hogy nagy legyen a különbség a most érkezettek és a már ott élők között, mint például Anglia esetében. Az időjárás és a bevándorlási hivatal  dobta Kanadát, Új-Zéland és Ausztrália közül az előbbiben nincsenek kígyók és pókok és a bevándorlási rendszer is több sikerrel kecsegtetett. Arról nem is beszélve, hogy ezt az országot nem csak a filmekből és képeslapokból szerettük volna megismerni.

3. Mi az amit nem szerettek Új-Zélandban?

B: Nem mondanám, hogy van olyan, amit kifejezetten nem szeretek. De jó lenne, ha lenne például tömegközlekedés. Az autó hozzánk nőtt lassan, és ennek azért nem örülök.
G: Itt nincs az a kultúrális pezsgés, ami Európára vagy Észak-Amerikára jellemző. Ez egy mindentől távol lévő ország, aminek vannak előnyei is, de ezen a téren mindenképpen hátrányt szenved. 

4. Van olyan amit megbántatok?

B: Kettő: az egyik, hogy a hétvégén osztrigát ettem. Még sosem ettünk ilyet, hát gondoltuk az egy éves évfordulóra kipróbáljuk. Hiba volt, nincsen jó íze (szerintem leginkább semmilyen íze nincsen) és rosszul lettünk tőle. A másik: az elején amikor homestayben laktunk a mormonokat ott kellett volna hagyni az első nap. Teljesen értelmetlenül viselkedtünk ilyen bambán. Az abban a társaságban töltött idő életem legértelemetlenebb hat napja volt.
G: Például azt, hogy nem előbb mentünk külföldre. Meg azt is, hogy nem voltunk ott egy-két kedves barát esküvőjén.

5. Mi az ami a legjobban tetszik/ Mi az amit jó volt megszokni?
B: Az emberek civilizáltan viselkednek, itt a civilizálatlan viselkedés nem a norma része. Valami nyugalmat vált ki az, hogy nem kell nap, mint nap zsidózást/cigányozást (ide behelyetesíthető a földrajzilag releváns etnikai kisebbség)/buzizást hallgatni az utcán, a munkahelyen, stb. Hovatovább szó szerinti értelemben sem szeretnek itt az emberek mocsokban élni, nem járok térdig a kutyaszarban például.
G: A sok-sok zöld, hogy télen is zöld minden és virágoznak a fák. Mindent nagyon könnyű elintézni és az emberek segítőkészek, beszédesek és bíznak egymásban. 

6. Tolerancia?
Erre van egy érdekes történetem: Még tavaly karácsony előtt a munkaadóm egyik ügyfelét látogattuk meg egy barbeque parti keretében. A bemutatkozás során elmondtam ki vagyok, mit csináltok, honnan jöttem, stb. Mire az egyik úriember meg is jegyezte, hogy én bezzeg három hónap alatt kaptam munkát miközben egy csomó helyi hónapok óta munkanélküli. A történet idáig sok helyen megtörténhetne, csakhogy a saját kollégái azonnal vitába szálltak vele, miszerint nem lehetetlen, hogy én azért kaptam ilyen gyorsan munkát, mert megdolgoztam érte, hovatovább hajlandó vagyok több mint száz kilómétert ingázni egy jó munkahelyért. Az említett úriember azonnal törpe minoritást képzett a véleményével. A sors/jó isten már csak olyan, hogy nem szelektálja a korlátolt embereket földrajzilag szerencsés, vagy kevésbé szerencsés részekre bontva. A különbség az, hogy egy közösség tolerálja, hovatovább mintává emeli-e a korlátolt viselkedést. Nekem ez a történet rendkívül jól esett és magabiztossá tett.

7. Milyen az éghajlat?
Esős, de nincsen olyan nap, amikor legalább valamennyit ne sütne a nap. Nincsenek sem extrém hidegek, sem extrém melegek. Érdekességként errefelé a citrusfélék egy évben kétszer érnek.

8. Ellátottság: élelmiszer, ruházat, műszaki cikkek és szolgáltatások?
Ez egy 4 és fél milliós piac és a legközelebbi nagyobb szárazföld 2000km. Ennek ellenére nem mondanám az eddigi tapasztalatok alapján, hogy hiány lenne bármiből is, vagy nekünk lenne hiányunk. Inkább azt mondanám, hogy sok termék árában erősen benne van a távolság. A ruházatban a vásárlóerőnek megfelelően a kínálat közepe eggyel magasabban van, mint Magyarországon. Az élelmiszer kínálaton látszik, hogy Új-Zéland jelentős élelmiszer exportőr. Azt kell, hogy mondjam életemben elöször itt ettem marhahúst, mivel a Magyarországon kapható cipőtalp minőségű darabokat nem nevezném annak. Egész évben sokféle gyümölcsöt és zöldséget lehet kapni, persze szinte mindennek van szezonja. A műszaki cikkek tekintetében, mindent lehet kapni, amit meg esetleg nem, azt meg lehet rendelni. Errefelé a minimálbér viszonylag magas, ez a szolgáltatások árán meg is látszik. Relatíve szinte minden drága aminek magas élőmunka igénye van. Viszont a szolgáltatás az tényleg szolgáltatás, az ember mindenhol vevőnek érzi magát. Az egyetlen számunkra érdekes terület a vendéglátás. A kiszolgálás mindenhol nagyon készséges, de még egy jobb étteremben is kihívást jelent a megfelelő oldalra teríteni a kést, vagy a villát és sokszor vált ki tanácstalánságot, ha segítséget kérünk a bor kiválasztásához. Valahogy az éttermi kultúra kiszolgálás része nem alakult ki. Viszont a legtöbb helyen rendkívül jól főznek, szóval ez inkább érdekesség, mint zavaró.

9. Hivatalos ügyintézés
Nemrég írtam egy posztot arról, hogy egy nap alatt sikerült otthonról ügyfélkapu hozzáférést szerezni és visszaigényelni a jövedelem adót. Mit mondjak még? A jogosítvány megszerzése kissé kalandosabb volt, de az inkább a mi tapasztalatlanságunk eredménye volt. A legtöbb ügyet gyorsan és hatékonyan el lehet intézni az interneten keresztül vagy telefonon is. A banki ügyintézők készségesek és "a mi oldalunkon állnak". Ennek legérdekesebb példája volt, amikor új bankfiókba mentünk ügyet intézni, ahol a hölgy szinte felháborodva állapította meg, hogy a számunkra nem a legkedvezőbb számlacsomagba kerültünk és mivel ez a típus nekünk nagyon drága így ő menten meg is változtatja és visszateszi a számlánkra a két számlatípus közötti árkülönbséget, amit az utóbbi két hónapba befizettünk. Kikerekedett szemekkel távoztam a bankból..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése