Az apaszabi

Már jó előre eldöntöttük, hogy gyermekünk születése utáni otthon töltött időt megosztjuk egymás között és ez igy is történt:

 

Adminisztrativ szempontból a kérdés nem igényelt túl sok gondolkodást. Új-Zélandon a fizetett GYES/GYES/TGYÁS/AKÁRMI-nek megfelelő állami jutattás akkor 14 hét hosszú volt, azóta ez két héttel hosszabbodott. Ezt kiveheti az apa is, anya is, megoszthatják, elkezdhető a születés előtt, után. Amennyire ezt 14 hétről el lehet mondani, rugalmas. A munkahely viszonylatában az mondható el, hogy a munkáltató akkor köteles az állást fenntartani legfeljebb egy évre, ha előtte a munkavállaló legalább egy évet dolgozott nála. A védettség egy évét a szülők meg is oszthatják, de egyidejűleg nem vehetik ki.

 

Mi mindenképpen szerettünk volna Magyarországon túrnézni a gyerekkel, egy normál éves szabadságot meghaladó időtartalomban, ezért az egy év megosztása helyett, én inkább felmondtam. A döntést segitette, hogy amúgy sem tartottam csúcsélménynek az ott eltöltött időt. Mikor a nyaralásból visszatértünk, szépen elkezdhettem az apaszabit.

 

Előre bocsátom, hogy fogalmam sincsen arról, hogy a gyermekünk intelligensebb lett-e attól, hogy nem csak anyukájával volt otthon, hanem apukájával is. Leginkább azért, mert nincsen még egyáltalán testvére, nemhogy statisztikaliag szignifikáns számot alkototó sokaságban, de egyáltalán. Más gyerekkel való összehansonlitást pedig a sok változó miatt nem tartanám tudományosan relevánsnak. Én szerettem volna, hogy ebben az időszakban legyen apás gyes is, alkalmasnak éreztem magamat a feladatra és úgy gondoltuk, hogy a gyereknek sem lesz kára ettől, talán még jót is tesz neki valamilyen ismeretlen formában. Szóval beszereztem a GYES-en lévő szülők elengedhetetlen jelmezét, két rend mackónadrágot és felsőt és belevágtunk. Igen, a gyerek sirt, amikor anya elment dolgozni, de talán megengedhető az a feltételezés, hogy ez inkább köszönhető annak, hogy szereti az anyukáját, semmint apa jó/kielégitő/semleges/nem kielégitő/pocsék szülői teljesitményének. Szépen kialakitottuk a magunk rugalmas rutinját: hajnalban kelés, evés, visszafekvés az ágyba (állapot szerinti számban), felkelés, gyümölcs, játszóház (itt Új-Zélandon a Plunket nevű szervezet üzemeltet játszóházakat, ami mindenképpen külön posztot érdemel, amit igérni tudok, garantálni nem), hullafáradtan hazamenés a játszóházból, ebéd, alvás, uzsonna, játszás időjárástól függetlenül kint, vagy bent, várjuk anyát a munkából, anya nyakába ugrás, vacsora, fürdetés, mese, alvás (ahogy sikerül). Az egyes pontok esetenként felcserélhetőek, plussz/minusz fél óra csúszás a gyermek engedélyének függvényében bármikor lehetséges.

 

A leküzdendő nehézségek: 1. bármilyen hihetetlen, de nekem nem mindig sikerült tudatositanom, hogy a gyerek egy kicsit nagyobb, aztán egy kicsit okosabb, ügyesebb lett, aztán a kör elölről. Kicsit könnyen belecsúsztam a rutinba, ezért jó volt otthon, vagy másokkal megbeszélni, hogy hoppá, ideje lenne egy kicsit nagyobbaknak való játékot beszerezni, vagy talán nem életveszélyes a gyereket feltenni a mászókára. 2. játszótéren/játszóházban az apák 5%-os bejutási küszöb alatti kisebbség, még itt is, szóval szociáliasan alkalmazkodni! 3. akárki van otthon ez egy napi huszonnégy órás, heti hét napos meló. A cukisági együtthatóval is, a monotonitás gyilkos tud lenni a közérzetre, ezért legalább heti egyszeri felmentés velem csodákat tett.

 

A segitők (itt most inkább olyanokat irok, ami a széles közönség számára is hozzáférhető, ezért a család/rokonok/ismerősök és ismeretlen járókelők kért vagy kéretlen segitsége, tanácsa kimarad): 1. zene: Szalóki Ági, például ez a dal. Nálunk a hallgatásának meditativ (szülőre is!!) hatása a járó mosógép bámulását is meghaladta, pedig azt hittem ennél nincsen jobb. A gyermek repetitivitás iránti igényét érdemes néha megtörni, sok minden bevált, de talán kiemelném Dave Brubeck-et (Carnegie Hall concert felvétel zseniális, mert két szám között tapsolnak, amit ő is tud csinálni) és Paul Kalkbrenner-et (ritka alkalmak, amikor a gyermek megfigyelhető két percet meghaladóan ébren, egy helyben ül. Tudom, Mozart hallgatása szintén a gyermek intelligenciáját növeli, a Varázsfuvola be is csúszott néha, de nem lett az állandó program része. Igy empirikus bizonyiték hiányában, nem tudom megerősiteni, hogy a mennyiség átcsap-e minőségbe, de legalább nem golyóztunk be attól, hogy egyfolytában komolyzenét hallgattunk, bármilyen zseniális is a forrás. 2. Plunket, Plunket, Plunket. Ez egy olyan szervezet, akiket bármilyen órában fel lehet hivni, hogy kétségbeesésünket a telefonba megértő füleknek elmondjuk (általában mire a gondunk elmondásával végeztünk a probléma meg is oldódott). Délelőtt játszóház, ahol a gyermek először püfölheti egy másik gyerek fejét a játékkockával, miközben a szülők pironkodás nélkül megbeszélhetik a reggeli pelenkázás élményét. 3. könyv: ha a mennyei béke konstellációja összejött, vagy szimplán úgy döntöttem, hogy pár órára ignorálom a konyha biológiai határértéket sokszorosan meghaladó szennyezettségét, akkor a délutáni alvás nekem délutáni olvasást jelentett. Teljesség igénye nélkül: The Crusades: A history , Napló, vagy Apapara. Itt meg is állnék egy pillanatra. Ez a könyv egy blogból nőtte ki magát és nekünk nagyon jó társaságunk lett mindkettő. Egyfelől, alighanem a szerző világnézetének van némi átfedése az enyémmel, de ami külön jó, hogy hasonlóan kevés (nekem leginkább semmennyi) toleranciája van a gyerekneveléssel kapcsolatos tradicionális/haladó/haladónak szánt dogmák (ebben a kategóriában javasolt az "oltáskivezetés" kulcsszóra rákeresni a google-ben, hogy a szülőség milyen potenciális veszélyeket rejt az ember józan itélőképességére) létével, pláne kőbe vésésével kapcsolatban. Azt hiszem nem vagyunk ezzel egyedül, de amikor a leendő szülők megtudják, hogy leendő szülők lesznek, megveszik a legnépszerűbb tanácsadó könyveket és annak dacára, hogy legtöbb kifejezetten leirja, hogy a leirtak csupán tanácsok, nem pedig kötelező feladványok, mint újévkor az edzőterembejárást, szenttül megfogadjuk, hogy a tanácsadó könyv minden pontját pontosabban fogjuk betartani, mint az ortodoxok az imák sorrendjét. Különbség az, hogy az előbbi csoport részeként a szülők a folyamat minusz második órájában bekövetkezett nyilvánvaló és totális csődjének eredményeként a tanácsadó könyv szitkozódások között repül a sarokba. Ezzel szemben Szél David, inkább elgondolkodtat, vagy éppen megengedi, hogy pl. félelmeink legyenek.

 

A bölcsöde elkezdődött, fantasztikus fél év volt, nehéz megmondanom, hogy a gyerek változott többett, vagy én. Talán erős szó lenne előirni az apukáknak, hogy ők is vegyék ki a részüket az otthon maradós részből, ugyanakkor annyiban indokolt, hogy az anyukák esetében rendszerint ez nem opcionális. A saját tapasztalatom, hogy nagyon izgalmas, érdekes és munkás kihivás, ha minden érintettnek tetszik, akkor erősen javallott.

 

hallgatni való végül.