Munkakeresés

Igen, ez már a sokadik kör, de itt nem számit annak. Az első és a második munkahelyemen nagyjából másfél évet töltöttem, itt volt az ideje nekiállni keresni egy harmadikat.

 

Az előző történet ott maradt abba, hogy gyermekünk elkezdte a bölcsödét, ami alighanem jobban megviselte a szülőket, mint a gyereket. De nem volt mese, nem lehet otthon maradni, semmit tenni. Az ember kezdjen valamit magával. Az önéletrajz felújitása után a szokásos módszert követtem és elkezdtem fellőni a seek-re a pályázatokat. A bölcsi csak Januártól ment teljes üzemben, de úgy döntöttem, hogy Novemberben elkezdem az egészet, hogy lássam hányadán állok.

 

Az első érdekes meglepetés az volt, hogy a munkaerőközvetitők szállitmányozás területen ezúttal megrohamoztak. Nehéz megállapitani, hogy mi változott, de közvetitők akkor is szép számmal hirdettek amikor legutóbb, bő két éve kerestem állást, de egyik sem kapta fel a fejét. Ezért talán jogos a feltételezés, hogy lassan négy év itteni munkatapasztalat kezd papiron is jónak látszani. A közvetitőkkel az első tapasztalat az volt, hogy ez első körön egy plussz interjút jelent, semmi többet. Mivel már nem voltam interjún egy ideje, ez végülis hasznos volt, de ugyanakkor hamar háromban limitáltam a számukat, mert igen hamar kiderült, hogy egy-egy állást sokan hirdetnek, próbálnak eladni. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb problémát az jelentette, hogy lehetlen volt kitalálni, hogy ki a valós hirdető, amig a közvetitő nem jelentkezett. Mindezzel persze sok időt vesztettem, mert a Maersk-nél eltöltött idő legalább arra jó volt, hogy alaposan feltérképezzem a piac szereplőit, a halállistán pedig voltak egy páran, akikhez még interjúra sem menne az ember. A másik érdekes dolog az apaszabi kérdése volt. Ez Magyarországon nyilván vörös posztó a munkaadók szemében. Szerintem inkább a vezetői kompetenciák hiányának nyilt beismerése, utóvégre mennyivel kisebb kockázat felvenni mondjuk egy gyermektelen partiarcot, aki hétfőn ritkán talál be az irodába, vagy ha igen, bár ne tette volna. Igy azt reméltem, hogyha egyáltalán ez probléma szinten felmerül, legalább ismét kiszelektálhatom azokat a munkahelyeket, ahol nem érdemes dolgozni. Mindenesetre az interjúk során, ha a téma fölmerült, inkább a bemelegités részben, megbeszéltük, hogy milyen cukik egymás gyerekei. A három közvetitő November elejétől, December közepéig egy interjút szervezett meg, de én két másik interjú lehetőséget visszautasitottam, mert úgy gondoltam, hogy a Januárig tartó időszakot beáldozom arra, hogy karrier szempontból érdemben előre tudjak lépni. A közvetitőkkel kapcsolatban az volt az általános tapasztalatom, hogy minden szempontból a lehető legkisebb kockázatra törekednek, ezért: meg is mondták, hogy nem törik össze magukat Januárig, mert úgyis csak akkor tudok kezdeni; egy kivételével nem ajánlottak olyan poziciót ami előrelépést jelentett volna bármilyen szempontból az addigi pozicióimhoz képest. Ezért párhuzamosan folytattam a célzott jelentkezéseket azokhoz a cégekhez, akiket kiszemeltem. Az egy interjú amit egy közvetitő intézett, végülis jó hangulatban telt, egy hajózáshoz/szállitmányozáshoz köthető céggel, de valahogy úgy éreztem, hogy egyikünk sem azt hallotta, amit igazából szeretett volna hallani. Mindenesetre elhangzott egy kijelentés, amin érdemes volt elgondolkozni. A manager azt mondta, hogy igazából nem érti, hogy valaki tiz év légiközlekedésben szerzett tapasztalattal miért akar náluk dolgozni.

 

A kérdés jogos. A Malévnál eltöltött évek hasznosak és hosszúak voltak, még akkor is ha maga a légitársaság irracionális léptékben próbált erőltetni egy nyilvánvalóan sikertelen modellt, ami végülis egy utód nélküli cégben teljesedett ki. Új-Zélandon szóba jöhető légitársaságokkal már minden egyes munkakeresési körömben próbálkoztam, de még egy telefonos interjúig sem jutottam el. Ezért egy kicsit szkeptikus voltam, mindenesetre ha az ember nem próbálja nem is tudja meg mi lesz a történet vége. Talán nem kis szerencsémre, de két különböző légitársaság is hirdetett egy-egy poziciót, ami még karrier szempontból is előrelépést jelenett volna. Jelentkezés ment is. Reakció viszont csak nem jött, viszont a karácsony igen, ezért a potenciális ajándékok mellett kezdett úgy tünni, hogy mehetek vissza a balettba ugrálni. A karácsony előtti héten aztán egy kis kaparászás hallatszott a fal mögül. Az egyik az ausztrál nemzeti légitársaság a Qantas volt. Egy elemzői pozicióval kapcsolatban kaptam egy email-t, hogy szeretnének velem egy video interjút csinálni. Az örömöm egészen pontosan tizenkét percig tartott, amikor is kaptam egy másik email-t, hogy a kérésemnek megfelelően a jelentkezésemet visszavonták. Öhöm, ilyet én nem csináltam, az emailben kaptam egy email cimet amire irjak, amennyiben ezt az üzenetet hibának vélem. Irtam is. Válasz meg nem jött, a karácsony viszont rohamléptekben. Google, telefonszám a Qantas HR-hez. Nincs és nem is lesz, irj email-t, jelentkezz a website-on keresztül, hagyjál minket békén. A karácsonyfák illata alighanem elbóditott kissé, mert ahelyett, hogy jó szokás szerint kerülő úton szereztem volna telefonos kontaktot, beértem annyival, hogy küldtem még egy email-t. Persze karácsonyig se kép se hang. Rögtön utána ezért felhivtam a nagy szigeten a Qantas központi számát és megkértem a kedves hölgyet, hogy legyen szives kapcsoljon az emberi erőforrás ügyosztályra. Mire végigmondtam, már meg is történt, a kedves hölgy pedig lazán tájékoztatott, hogy ez bizony rendkivül gyakran megesik és ettől függetlenül a portálon keresztül jelentkezhettem volna az interjúra, aminek a határideje tegnapelőtt letelt, de hamár igy beszélgetünk gyorsan újraéleszti a programot és amint letettem a telefont, csináljam meg az interjút. OK, igy is tettem, hamar kiderült, hogy a video interjú ebben az esetben azt jelentette, hogy számitógép által kiirt kérdésekre a kamerának kellett felmondani a válaszokat. Bámulatos hol tart ma már a tudomány. Kicsit bizarr volt a dolog, legalábbis megszoktam, hogy élő emberekkel beszélek, mégha elektronikus csatornán kersztül is. De két-három kérdés után már egész bemelegedtem és úgy is döntöttem, hogy tulajdonképpen nem sikerült rosszul. Vártam, hogy mikor jelentkezik a kedves számitógép ismét, közben persze rápillantottam néha a cég karrier web-es felületére, ami természetesen még mindig visszavontnak mutatta a jelentkezésemet. Pár napot persze egy számitógépnek is illik adni, igy aztán a telefon már csak az új évben ment Ausztráliába. Ismét telefon, ezúttal, a másik végen valamivel tapasztaltabb hang válaszolt és gyorsan meg is mondta a helyes megfejtést: nem én vontam vissza a jelentkezést, hanem ők a pályázati kiirást. A rendszert kijavitja (azóta sem történt meg) és sok sikert a további munkakereséshez. Titkon reméltem, hogy az üzemeltetés azért zökkenőmentesebben megy náluk. Utóvégre mégis a jet korszak legjobb repülésbiztonsági statisztikáival rendelkeznek. Szóval a vonal bedőlt, de közben máshol is volt egy kis mocorgás ...