Lakhatás Aucklandben

Minap a követekző cikk jelent meg az NZ Herald internetes kiadásában. NZ will need a new deal for rental homes (az összes megadott forrás angol nyelven olvasható csak).

 

A helyzet tehát nem egyszerű, főleg nem Aucklandben. Látszólag a probléma egyszerű, jön a sok bevándorló, akik lakni akarnak, aztán a keresleti oldal jól felnyomja az árakat, ahogy azt tanultuk a közgazdaságtan órán. Persze, ennél a dolog összetettebb.

 

Aucklandben nagyjából felannyi ember él kétszer akkora területen, mint Budapesten. A lakóingatlanokkal szemben támasztott minimum elvárás a kert, különben hová kerül a barbeque. Legalább két-három hálószoba és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a hajó hol parkol. Ezért cserébe - habár az utóbbi időben a köztudat megdolgozása nagy erőkkel zajlik - az olyan dolgok mint a penész általában nem érik el az inger küszöböt. Az átlag ingatlan tipus továbbá azt is eredményezi, hogy a távolságok a városon belül elképesztő nagyok és bár teljes mértékben meg vagyunk győződve saját környezettudatosságunkról, még oda is autóval megyünk ahová a király gyalog. A tömegközlekedésben zajlik egy hálózat racionalizálás, de jelenleg ha A-ból B-be szeretnék eljutni és legalább egyszer át kell szállni, az nagyon könnyen eredményezhet egy óra feletti menetidőt. Ezért a városközponthoz közelebb lakni drága mulatság. Habár, ezt a legtöbb kutatás nem igazolja nagy mértékben, a közvélekedésben szilárdan tarjtja magát az az elképzelés is, hogy a külföldi befektetők nyomják fel az árakat. A személyes tapasztalatom inkább az, hogy inkább az őslakosok minden elképzelhető racionális szükségletet meghaladó hisztérikus vásárlási láza röpiti az egekbe az árakat. Hogy mennyire, az itt látható. Nagyon. Dacára a nemrég a fejlett világ nagy részén lezajlott és hatásaiban máig élő ingatlan lufi kipukkadásának, itt megcáfolhatatlanul él a sziklaszilárd hit, hogy az ingatlan árak folyamatosan, megszakitás nélkül fognak felfelé menni, jóval a jövedelmek növekedésének mértéke felett. Amikor majd az élet ezt a tételt megcáfolja, mint a világon mindenütt gondolom itt is majd a racionálisan viselkedő nem ész nélkül eladósodott adófizetők pénzéből mentik ki a másik csoportot.

 

Ezek tehát a népesség újonnan érkező és fiatalabb tagjainak nagy részét a bérlés felé tolják. A bérlési árakkal kapcsolatban egy nem túl reprezentativ saját példával jönnék elő. Ketten az utolsó Budapesti évünkben költségeink kicsivel több mint 17%-át költöttük bérleti dijra, Aucklandben ugyanez az érték majdnem 20%, viszont nem kell emlitenem, hogy a jövedelmi szintben, reál értéken van némi eltérés. Arról, hogy a probléma milyen hatékonysággal kezelhető azzal, hogy kertesházakat épitünk a városközpontól 100km-re, majd autóval ingázunk, már esett többször is szó a helyi sajtóban. A bejegyzés inditó cikk, viszont a bérlő és bérbeadó viszonyát feszegetni, meglátásom szerint joggal. A helyi jog, nagy teret ad a jó szándéknak a szabályozás rovására, ami teljesen érthető egy olyan közegben, ahol az egyik gazda tanyája 100km-re van a másikétól, az állam legközelebbi reprezentánsa pedig több napi járóföldre van a legközelebbi kikötőtöl, ahonnan el lehet jutni a havi egyszeri hajóval a "városba". Az idők persze, mint fentebb irtam változtak. A szabályozatlanság nem meglepetés szerűen az erősebbik félnek kedvez. A bérlés terén pedig különösen sok helyi érdekességgel találkozhatunk. A cikkben emlitetteken felül az én személyes vesszőparipám a "Letting Fee". Ez nem más mint az ingatlanközvetitő jutaléka. Képzeljünk el egy olyan szituációt, amikor is az esedékes élelmiszer és egyéb kis értékű beszerzéseink aktuálissá válnak. Ebben a helyzetben, pedig valaki helyettünk eldönti, hogy hová mehetünk vásárolni, pontosan mit vehetünk és nem utolsósorban mennyiért. Mivel a letting fee-t a bérlő fizeti valamilyen rejtélyes okból, itt pontosan ez történik. Továbbá a piacgazdaságban jól funkcionáló fogyasztói visszacsatolás hiányában, az ingatlan ügynök a személyes tapasztalataink alapján megrendithetetlenül áll a hülye fokozásának első helyén. A másik érdekes dolog, hogy a jellemzően határozott idejű szerződések tulajdonosi felmondása a gyakorlatban semmilyen következménnyel nem jár, mig a bérlő potenciálisan bukja a kaukciót. További érdekes az angolszász világban mai napig divatját élő referencia kérdése. A referencia célja logikus, a tulajdonos igy ellenőrizheti, hogy a potenciális bérlő nem gyújtja-e fel a bérleményt a követekező héten, funkcionalitása a mai világban viszont eléggé kérdőjeles. Referencia sok forrásból szerezhető (a haverom is irhat egyet), a tulaj számára a forrás hitelt érdemlő ellenőrzése pedig alighanem akkora erőfeszitést igényelne, ami az egész rendszer értelmét megkérdőjelezi. Mint sok minden ez is egyirányú utca, a bérbeadó nem kötelezhető referencia adásra, hogy pl. kiderüljön a penészgombák spórája az egészségiügyi határértéket meghaladó-e.

 

Mielőtt bárki elkeseredne, nekünk eddig a legtöbbször sikerült lakható ingatlant szerezni, kisebb bosszúságokkal, néha sok utána járással és szerencsével. Szerencsére idáig még nem jutottunk el, de a vitás ügyek relative könnyen intézhetőek a hivatalos csatornákon. Ha pedig sok ilyen cikk jelenik meg az újságban, akkor annak általában foganatja is lesz a szabályzásban is.