2012. június 4., hétfő

Happy Birthday Ma'am!

Ma ünnepeljük a királynő születésnapját és egyben trónralépésének 60. (gyémánt) évfordulóját. Nemzetközösség szerte ünnepségek kísérik a jeles napot, a királyi család tagjai pedig Erzsébet küldötteiként körbeutazzák a birodalmat a jubileumi évben (mi Károlyt és Kamillát kaptuk). Mint kitalálhatáttok ez a poszt Erzsébetről fog szólni.

II. Erzsébet Nagy-Britannia és még 15 nemzetközösségi ország királynője, egyben Új-Zéland államfője, vagyis legnagyobb közjogi méltósága. Új-Zélandon kívül még 53 nemzet államfője az idős hölgy. Őt itt, a mi szigetünkön a kormányzó képviseli. Ezen kívül ő az anglikán egyház feje is.

Elizabeth Alexandra Mary néven látta meg a napvilágot 1926 április 21-én Londonban. Feltűnhet a dátum eltérés, a magyarázat pedig, hogy a királynő születésnapját hagyományosan június 4-én ünnepli a Nemzetközösség, már csak a kedvezőbb, parádébarátabb angliai időjárás miatt is.

Ő volt apja legidősebb lánya (testvére Margareth hercegnő), így fiú hiányában (ha lett volna fiú testvére, a fiú megelőzte volna az öröklési sorban, akkor is ha fiatalabb lett volna) a harmadik az öröklési sorban. Apja bátyja, illetve apja előzte meg a sorban. Mikor megszületett senki sem számított rá, hogy valaha királynő lesz, hiszen apja testvére még fiatal volt és születhettek saját gyerekei. Később apja bátyja (Edward) trónra lépése után nemsokkal lemondott a trónról öccse javára, mert mikor egy elvált amerikai nőt kívánt elvenni, illetve királyhoz nem igazán méltó viselkedése és állítólag náci szimpatizálása kiverte a biztosítékot a szigeten. Így apja trónralépésével Erzsébet lett a trón elsőszámú örököse.

A második világháború alatt a hercegnőket evakuálni akarta a politikai vezetés Kanadába, de anyjuk, az anyakirálynő így kommentálta az ügyet: "A lányok nélkülem nem mennek. Én nem megyek a király nélkül. A király pedig sosem menne el." Így maradtak. A háború alatt szerelőként és sofőrként teljesített szolgálatot a brit hadsereg női alakulatában. Két évvel később Dél-Afrikai útjuk során, 21. születésnapján televíziós élő közvetítésben jelentette ki, hogy hátralévő életét a koronának és a köz szolgálatának szenteli. Ezt bizonyára már akkor is komolyan gondolta.


Apját VI. Györgyöt (Albertet) a Király beszéde című filmből ismerheti közelebbről a nagyérdemű. Apja fiatalon halt meg tüdőrákban (dadogására javasolták a cigarettázást, mert az nyugtatja az idegeket.. no comment), ezt követően lépett trónra 1952 február 6-án. Koronázása az első volt, amit televízión is lehetett követni. Hatvan éves uralkodásával Ő a második lehosszabban uralkodó angol uralkodó, már csak Viktória királynő előzi meg a maga 64 évével. Erzsébet 1947-ben ment hozzá Fülöphöz, akitől négy gyermeke született (Charles, Anne, Andrew és Edward).

Uralkodása során történelmi látogatást tett Írországba illetve a római pápánál többször is járt (három különböző pápánál hogy pontos legyek), az egész nemzetközösséget és számos más országot is bejárt. Uralkodása alatt kezdte meg működését a walesi nemzetgyűlés és a skót parlament is. Uralkodása alatt Britannia számos konfliktusban vett részt: Észak-Írország, Korea, Falkland szigetek, Irak és Afganisztán vannak a listán. Habár a monarchiát és a királyi családot számos kritika érte az évtizetek során, Erzsébet személyes népszerűsége töretlen. Ez alatt az időszak alatt a brit birodalom átalakult modern nemzetközösséggé, sok gyarmat felszabadult, de a királynő szerepe máig megmaradt.

Visszavonulását nem tervezi, közfeladatait azonban várhatóan kissé lecsökkenti és átadja legidősebb fiának, egyben örökösének, Károlynak.

Sok ország életében ez az idős hölgy nagyon fontos szerepet játszik ma is. Elsősorban jelkép ő, a közös értékrend, a demokrácia (!) és a jogállamiság jelképe. És hogy hogyan lehet egy uralkodó a demokrácia őre? Ennek megválaszolásához el kell merülni az angolszász történelem és az angol királyság történetének bugyraiban. Ezt majd talán legközelebb, de mindeképpen a szakértőre, Balázsra, bízva.


Pár érdekesség a Királynőről:
- 13 évesen szeretett bele későbbi férjébe, akivel sokáig leveleztek.
- Edward, a korábbi király, Erzsébet nagybátyja, nem volt hivatalos a pár esküvőjére, úgy ahogy Fülöp húgai sem (utóbbi kapcsán magyarázat ld. egy sorral lejjebb).
- Férje, Fülöp, húgai náci kapcsolatokkal rendelkező nemesekhez mentek feleségül. Ez okozott is kisebb botrányt a háború utáni monarchiában.
- Fülöp talán az egyetlen férfi a királyságban, akinek gyerekei nem az ő vezetéknevét viselik.
- Húga a királynő megkoronázásának  évében jelentette be, hogy hozzámegy egy elvált, kétgyermekes, nála 16 évvel idősebb férfihoz. Erzsébet megkérte húgát, hogy a koronázásra való tekintettel halassza el az esküvőt (titkon persze remélve, hogy a románc el is múlik ezalatt), amit húga meg is tett. A férfihoz később sosem ment hozzá, végül másvalakit választott. Az anglikán egyház egyébként nem ismeri el a válás utáni újraházasodást, így Margareth-nek le kellett volna mondania öröklési jogáról.
- Erzsébet volt az első uralkodója Ausztráliának és Új-Zélandnak, aki meg is látogatta ezeket az országokat. Egyébként is a legtöbbet utazó angol uralkodóról van szó. 
- 1956-ban felmerült a gondolat, hogy Franciaország csatlakozik a Nemzetközösséghez, azonban ehelyett végül az Európai Gazdasági Közösség alapdokumentumát (az EU őse), a Római-szerződést írta alá.
- Csupán két évben (1959 és 1963) nem ő nyitotta meg az angol parlamentet. Mindkét évben várandós volt.
- Erzsébet nemcsak az idei londoni olimpiát nyitja meg, hanem korábban az 1976-os Montreali játékokat is ő nyitotta meg, férje pedig 1956-ban Melbourne-ben tette ugyanezt.
- A királynő nagy kutya- és lóbarát. Többször járt Új-Zélandon, míg fiatalabb volt, hogy lovakat vegyen, hiszen az itteni versenylovak messze földről híresek.
- Új-Zélandon az egy dolláros hétköznapi neve: One Queen. Egyébként Új-Zélandon minden fémpénzen és a 20 dollároson is a királynő arcképe látható.


Kívánunk sok boldog születésnapot és még sok-sok évnyi uralkodást Ma'am!

1 megjegyzés:

  1. A vasárnapi ünnep kissé borongósra sikerült (szakadt az eső) de az ünneplőket ez legkevésbé sem zavarta, látványos volt nagyon a parádé. Az írásod érdekes mint mindig és várom Balázs féle folytatást amit beígértél.

    VálaszTörlés