Nemrég voltunk az Auckland Museumban, maga a múzeum megérdemel egy posztot, most mégis csak az egyik legapróbb teremről lesz szó.
A legfelső szinten kapott helyett a legújabb kor, benne azokkal a konfliktusokkal amikben Új-Zéland is részt vett. A második világháborús részen van egy egészen kicsi, de nagyon figyelmesen berendezett terem. A témája a Holokauszt. Az egyik falon történetek vannak, olyan túlélők történetei, akiket Új-Zéland fogadott be a háború után. A tizenöt panelből öt alatt magyar születési hely és név van. Ez az egyharmada, nem tudom ez az arány képvisel-e valami reprezentatív mintát, az arány így azért mégis sokkoló. Ezeket az embereket kifosztott a vagyonukból, majd halálra szánt a hazájuk, nem az ő érdeme, hogy az ő esetükben ez nem sikerült. Új-Zéland befogadta ezeket az embereket, amiért ők biztosan sokkal hálásabbak lehettek, mint mi azért, hogy minket befogadtak.
Majd az Economist, eléggé mértékadó lapban, a Magyarországról szóló cikk vége: a magyar parlament újratemetett egy közismert náci szimpatizánst és gőzerővel dolgozik annak rehabilitációján. Olvassák, vagy nem olvassák itt a lapot, mit mondjak szégyellem magam, mi mást tehetnék? Jó lenne, ha nem kéne, vagy legalább sokan így tennének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése