Új-Zéland: Siker vagy szerencse? - Megoldás

Dereguláció, transzparencia, diverzifikáció, hatékonyság

A történet idáig elég katasztrófa szagú, de vannak nagyon fontos részletek, amik ezt megakadályozták:

1. Habár Új-Zélandon a munkáspárt nagyon erős és a baloldali politikának komoly támogatottsága és hagyományai vannak, Új-Zéland lakossága nem vitatja, hogy az országban piacgazdaság van, így annak alapvető igazságai sem okoznak meglepetést. Például amit nem termelünk meg, azt hosszú távon nem tudjuk elkölteni. Éppen ezért, bár a drasztikus liberalizáció sokkszerű meglepetést okozott, de az már nem, hogy ezt a Munkáspárti kormány indította el.

2. Az ország lakossága ezt az országot másfél évszázad alatt a két kezével építette fel. Túl azon, hogy erre joggal nagyon büszkék, a saját bőrükön tanulták meg, hogy nem elég állásban lenni, hanem a munka hasznos tevékenységet kell, hogy takarjon. Ugyanezért itt nem divat mindent az államtól elvárni. A bevándorlás a képet nagyban változtatja, de még így is nagyon sok kis boltot látni, ahol a tulajdonos/eladó az 50-es 60-as éveiben jár. Mivel nincs állása, csinált valamilyen vállalkozást. Így az Új-Zélandi kis és középvállalatok rendkívül túlélőknek és adaptívaknak bizonyultak még viharban is.

A 80-as évek közepére az addigi folyamatok tarthatatlanná váltak, így komoly változások történtek.

Az állam önmagán kezdte. Mindenekelőtt létrehozott egy független jegybankot (Reserve Bank of New Zealand), ami az angolszász országokban addig többé-kevésbé ismeretlen fogalom volt. (Az Egyesült Államok központi bankja, a FED, jogilag még mindig egy magánbank.) Az Államkincstár (The Tresury) működése szintén a kormánytól független és transzparens lett, a költségvetés ellenőrzése, pedig nem a kormány által szolgáltatott számsorok összeadásából és kivonásából áll. A Statiszikai hivatal (Statistics New Zealand) feladatai kibővültek, immár nem csak az ország lakosságát kell számontartani, az inflációs statisztikák és előrejelzések rendkívül megbízható forrásai a gazdaság szereplőinek.

Az átláthatóság eredményeképpen a finanszírozók bizalma visszatért a távoli országba, de arról is dönteni kellett, hogy mire kér finanszírozást. Az állam lemondott az aranytojást tojó tyúkokról és nagy részben leépítette a saját monopóliumait. Habár az intezkedés-sorozatnak a mai napig a privaticáció a legvitatottabb pontja - a választásokat megelőző vitákban ezek inkább jelképesen szerepelnek, adjon el, vagy ne adjon el az állam további Air New Zealand kisebbségi részvényeket - mindenki szépen elvan például a postai szolgáltatások liberalizációjával. Amivel vélhetőleg maga a posta is jól járt, mivel elképesztő mi mindent lehet ma a postán hatékonyan és gyorsan elintézni, bár mivel fél éve vagyunk itt, nem tudom megmondani milyen volt előtte.

Az állami költekezésben a prioritások változtak, a dotációk csökkentek, míg az oktatás kiemelt szerepet kapott. Ma az Új-Zélandi oktatás az OECD országok között 3-4. helyen van holtversenyben Dél-Koreával. Ennek eredményeképpen a termelékenység folyamatosan javult (6-os ábra). Erre szükség is van, mivel a nagy távolságok miatt (a legközelebbi jelentős felvevőpiac a legjobb esetben is 2000km-re van), minden Új-Zélandi termék jelentős versenyhátránnyal indul a világpiacon.

A nemzeti protekcionizmus más frontokon is csökkent. Új-Zéland részt vesz egy sor regionális megállapodásban, melynek célja a szabadkereskedelem. A legjelentősebb az ASEAN, mely 10 országot foglal magában. Ezen felül még számos kétoldalú egyezmény keretében kereskedhetnek szabadon a kiwik, de ezen kívül is szabályozott kereteken belül folyik a business például az EU-val.

Mára sok minden változott, amit viszonylag gyakran hallok, nem gyártanak például hűtőgépet Új-Zélandon, de a nemzeti büszkeség valahogy túlélte. Új-Zéland még mindig jelentős nyersanyag exportőr, de például az élelmiszeriparban jelentősen sikerült a hozzáadott értéket növelni, az új-zélandi báránycomb fogalom az ínyencek körében. A tejiparban pedig a Fonterra az ország méretéhez képest egészen elképesztő módon vezető a világpiacon. A különböző kereskedelmi partnerek megoszlása, ma jóval diverzifikáltabb (12-es ábra), így a regionális zavarok, ma jóval kevésbé érintik az Új-Zélandi gazdaságot. A turizmus magas hozzáadott értékű termékként új és fontos eleme lett a gazdaságnak.

Pedig azzal, hogy ez a ország megnyitotta magát a világ előtt, annak kellett volna történnie, hogy megesznek minket a külföldiek és "gyarmat" leszünk. Az intézményi reformokkal az Új-Zélandiak többsége jól tudott élni, a versenyképes oktatás révén messze nem védtelenek a kihívások elől. Ma az egyik leggyakoribb vészharang az Új-Zélandiak elvándorlása, leginkább Ausztráliába. Talán riasztóak a számok, mindazonáltal azt is jelzik, hogy az Új-Zélandi munkaerő jól képzett és könnyen talál állást külföldön is. A törvénytisztelő magatartás miatt pedig inkább éltek, mint visszaéltek az új lehetőségekkel. Szerencse az lett volna, ha az országban olajat találnak, itt inkább az történt, hogy a társadalom egésze az aljától a tetejéig szembesült a kihívással, reagált rá, nem próbálta az idő kerekét visszaforgatni, végül adaptálódott az új viszonyokhoz, de nem feledkezett meg azokról sem, akiknek ez nem sikerült, és arról sem, hogy honnan indult.

Források:

The Reserve Bank of New Zealand

Statistics New Zealand

The Treasury