2012. december 28., péntek

Évértékelő

Mindenekelőtt elnézést a hosszú csendért. Egy kínai mondás szerint az élet értelme megkülönböztetni a lényeges dolgokat a lényegtelenektől. Mivel sok dolgunk volt, ezért most sok került a lényegtelenek közé, de most újra válogatok:
 
Ez az év ott indult, hogy mindkettőnknek lett állása, nem túl messze a szakmájától és sikerült kielégítő lakhatást szerezni. Az egy év alatt minkettőn sikerült tovább javítani.
 
Az év legnagyobb eredményének azt tartom, hogy pálmafák vannak a kertünkben. Ezt persze nem a hagyományos módon ültetéssel, hanem költözéssel sikerült elérni. A pálmafák kétségkívül emelik hangulatunkat. A kiwivé válás folyamatának jegyében pedig minden második hétvégén füvet nyírunk. Úgy vettük észre, hogy ez itt roppant fontos tevékenység.
 
Gabi már két hónapja dolgozik az új munkahelyén, a kihívás óriási, de jól tűri. Remélhetőleg hála neki jobban mennek majd a vonatok Aucklandben. Én elkezdtem az önkéntes munkát a MOTAT-ban (Museum of Transport and Technology), így ha valaki a repülős részlegnél jár, találkozhat egy magyar idegenvezetővel.
 
Fontos esemény volt ez évben, hogy eladtuk életünk első autóját, így most kettő helyett egy autóval üzemelünk. Az autó irigylésre méltó kilátással rendelkező házhoz került a North Shore-on.
 
A makrógazdasági adataink kiválóak, az év GDP növekedése katartikus, bár ez leginkább a 2011-es év részben Magyarországi számai magyarázzák. Nem vezettünk be tandíjat - pedig szerintem jó ötlet - és az adósság szint is elhanyagolható. Anyagi szempontból is megéri tehát Új-Zélandon élni/dolgozni.
 
Az év csalódása a karácsonyi vacsora volt. Habár igen nedves országban élünk, a töltött pulykánk állapota erősen korrelált a száraz tüzifával, a zserbó tésztájának kelesztése pedig olyen jól sikerült, hogy a végeredmény magasságát még egy palacsinta is simán verte. Jövőre indiait főzünk.
 
A jövő évben sem szeretnénk ülni a babérjainkon. Végre elmegyünk nyaralani, még a nyár vége előtt. Már majdnem két éve nem tudtunk elmenni legalább egy hétre. Hiába, a bevándorlásba az ember leginkább az idejét teszi bele. De a héten vettünk repülőjegyet a déli-szigetre. A fjordokat szeretnénk megnézni meg még egy kicsit Otago-t is. A témában majd képes beszámoló várható.
 
Boldog új évet mindenkinek!
 
 

2 megjegyzés:

  1. make Ethipiopian next year, not Indian.

    Otago? Nice. Think they have a Waldorf school there.. I seem to remember seeing it a lot when I was trying to convince Evi to move to NZ.. but maybe I just kept seeing the place on the map....

    Have fun.

    VálaszTörlés
  2. good idea!

    There is never too late for Otago, I reckon Mrs.Hoffmann is doing a serious effort on Evi's convincing tough. Stop by in Auckland!

    VálaszTörlés